2016. október 12., szerda

Mamikám hokedlije újra szolgálatban - Bútorfestés - Diy

Nagy terveket szövögetek a Nagymamám régóta őrzött igazi paraszt bútoraival. Van egy kisebb garnitúra belőlük, asztal, szék, hokedli.

A megtartásuk mellett szólt, hogy egyszerű, jó fazonú, és nem utolsó sorban elnyűhetetlenül stabil darabokról beszélünk. A mai bútorok többsége minőségben a nyomukba se ér ezeknek a régi kincseknek.


A hokedlivel kezdtem

Nagyon egyszerű okból, mert ez volt a legkisebb. Nem akartam az asztallal kezdeni, nehogy túl nagy falat legyen, és elvegye a kedvem az egész projekttől. Bútort ugyan festettem már, de efféle felújításban még kezdő vagyok.

Az alap elképzelésem egy sima fehér felület lett volna, de van a családban egy ereklye, azaz egy 73 éves kis sámli, ami nem antik-olt, hanem szó szerint antik. Pereg le róla a festék. De ezt a kis bútordarabot így szeretjük. Persze én azért le fogom festeni, de ragaszkodnak hozzá, hogy a kinézete maradjon olyan, mint most. Mivel kicsit aggódtak, hogy fog sikerülni, így próbaként a hokedlivel kezdtem a kopottas felület kialakítását. Jelentem elégedettek az eredménnyel :)

Festékek:

Az inspirációt kedvenc kézműves oldalamról merítettem, pontosabban a technikát, így a festék típusa nem volt kérdéses, mert csak ebben bíztam így látatlanban. A webshop ahonnan az anyagokat rendeltem: Színes Ötletek Webáruház

Mivel antik felületre volt szükségem, így a fehér szín alá, sötét szürkét ( pontos megnevezése a webáruházban a fekete, de ez inkább sötét szürke) tettem, kellett még alapozó paszta, és a végére selyemfényű lakk. Ezek mind vizes bázisú festékek, így szinte szagtalanok. Még ecset lemosó folyadékot is rendeltem.

Ők lennének azok:


A Pentart magyar márka, és tényleg szuper, szóval duplán megéri ezt rendelni. nagyon könnyű vele dolgozni. 

Alapozó paszta 100 ml:

Régi fa bútordarab lévén, jó sok sérülés volt rajta. A kisebb karcokat, lyukakat ez a szer betömíti. Ha teljesen sima felületre festenénk, akkor elég lenne az alapozó festék is. Mindenképpen kell valami alapozó, hogy a felületre jól tapadjon majd az új szín.

Dekor Paint Soft szürke 100 ml, fehér 230 ml:

Ezek lennének a festékek, mégpedig akril festékek. Nagyon sok felületre használhatók ( webáruházban ott a leírás) 

Lakk 100 ml: 

Ezzel fejeztem be a mázolást. Ettől lesz könnyen tisztítható és tartós a felület.

Ilyen volt:



Amikor előszedtem a régi házból ezt a kis hokedlit, és megláttam a tetejére tűzdelt mosható asztalterítőt, a szívem kicsit összeszorult, mert ez olyan igazi Nagymamis volt, nekik így volt praktikus. Az eredeti színe most nem is lenne rossz, csak hát kopott volt, és besárgult. 

Még mielőtt a festékek megérkeztek volna, én már készen álltam a csiszolással.  Jobb ezt jó időben csinálni. Nem szedtem le teljesen mázolást, mivel tudtam, hogy pasztát fogok hozzá használni, csak ott, ahol pattogzott a felület. 


A festés megkezdése előtt alaposan portalanítottam a felületet. Ez nagyon fontos minden esetben.

Az alapozó pasztával kezdtem. Ez egy elég sűrű anyag, pont azért, hogy elfedje a kisebb sérüléseket. Ekkora felületre úgy a 2/3 tubust elhasználtam. Rövid a száradási ideje, nekem 1-2 óra elég volt.


A száradás után átcsiszoltam 180-as finomságú papírral az alapozott felületet, mivel a sűrűsége miatt az ecsetnyomok eléggé tapinthatóak voltak. ( a fotón géphez való korong van, de kézzel mentem át rajta)


Ismét portalanítottam a felületet, majd elkezdtem a szürke szín felhordását. Ez egy rétegben teljesen tökéletesen fedett. Nagyon gyorsan megszáradt. A festék 2/3 részét használtam fel.



Ezt a fotót este készítettem vakuval, azért ilyen kékes a színe, pedig ez tiszta sötétszürke. Sajnos a kis csöppségeim miatt nem tudok bármilyen napszakban munkálkodni és fotózni. Egyébként már így nagyon tetszett a szék, csak hát nem ez volt a terv.

A száradás után átfestettem fehérrel. Ezt nem volt elég egy rétegben, mert nem fedte be a sötét szürkét. Ha egy sima, világos felületre kerül, akkor elég lehet az egy réteg is. 

Egy réteg után: 

A második réteg után:


Mivel kétszer kentem át a fehéret, így abból mind a 230 ml kellett.

Most jött az antik hatás kivitelezése. Nagyon finom 240-es csiszolópapírral átcsiszoltam a bútort, az éleknél jobban. Ezzel előjött a szürke alapszín. valamint egy sima felületet kaptam, ahol érte a papír. Ezért akkor is érdemes szerintem egy kicsit átpolírozni a lakkozás előtt, ha egyszínűt akarunk elérni.

Ilyen lett a régies hatás: 


A végén már csak a lakkozás maradt egy rétegben. Ebből is a 2/3 rész fogyott el a 100 ml-ből. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Ugyan még nincs meg a végleges helye az új bútorunknak, de majd ha az asztalt és a támlás széket is átfestem, akkor már szolgálatba állítom a Mami régi hokedlijét is a többivel egyetemben.






Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnétek még több lakberendezési ötlettel találkozni, kövessetek a Facebook-on vagy a Pinterest-en is.

2016. október 10., hétfő

A saját pom-pom szőnyegem története - Diy

Végre sikerült nekiállnom a saját készítésű pom-pom szőnyegemnek. Tényleg pofon egyszerű a dolog, de rettentő idő igényes, nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Az én szerencsém az, hogy amit elkezdek, azt be is fejezem, szóval azért készen lett!

Igazi pihe-puha cukiság, öröm hozzáérni. A kis tinédzser keresztlányomnak szánom, szerintem neki tuti nyerő lesz a színe miatt is, meg hogy annyira, de annyira bolyhos.


Hozzávalók

Az én szőnyegem mérete 50*50 cm, aljzatnak szőnyeg alá való csúszásmentes anyagot használtam, ez talán a legpraktikusabb. Ekkora nagysághoz 6 gombolyag fonalra volt szükségem, szóval nem filléres project, mert ez kb 6.000 Ft-ra jött ki. Ennél olcsóbban is lehet venni ilyen kis szőnyeget, de az nem ilyen cuki, és nem ilyen bolyhos, és azt nem is én csináltam :)



Hogyan készült

Mivel nagy melóról van szó, én egy gyorsabb verziót választottam a pom-pom-ok elkészítéséhez. Egy szék lábaira tekertem fel a fonalat, és ott kötöztem meg először 3 helyen, aztán elvágtam, és levettem a lábakról, majd a két végén is megkötöttem. Így egyszerre 5 pamaccsal lettem gazdagabb. 






Egyenként csomóztam oda az aljához. Majd a végén levágtam a madzagokat.





A végeredmény pedig tényleg extra puha szőnyegecske lett, amit a kisfiam egyenesen imád, úgyhogy lehet nem is ajándékozhatom tovább. 




Tényleg nem igényel nagy ügyességet az elkészítése, viszont kitartást annál inkább, de nekem megérte. 


Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnétek még több dekorációs ötlettel találkozni, akkor kövessetek a Facebook-on vagy a Pinterest-en is.


2016. szeptember 21., szerda

Ikea hack - bárszék festés- Diy

Már korábban írtam bejegyzést, hogy készült a törött napozóágyamból kültéri bárasztal, itt olvashatjátok. Vettem hozzá két ikea bárszéket, ami beltérre való, ezért a tartósság és a színeltérés miatt át kellett festenem.

Ilyen volt:





Az egyik széket kézzel csiszoltam le, pokoli nagy meló volt, úgyhogy a másikat már csiszológéppel. Beruháztam egyre, mivel úgyis sok bútort szeretnék felújítani. 

Az ikea javára legyen írva, hogy nagyon kemény volt a székeken a lakkozás, de azért a végére sikerült. A kézi csiszolás nem lett olyan szép, mert karcok keletkeztek, de a gépinél már ilyen nem fordult elő, szóval mindenképpen azt ajánlom, bárminek is fogunk neki.




A festést ugyan azzal a paliszander lazúrral végeztem, amivel az asztalt. A szín nem lett teljesen egyforma, hiszen nem ugyan arra a faanyagra festettem, de nekem így is tökéletes lett az eredmény.

Eső nem fogja érni, mivel fedett teraszon van, de télen a ködös, párás idő árthatott volna neki, ha meghagyom az eredeti lakkozást. Remélem így időtálló lesz. Majd jelentek róla az első tél után. 

Ilyen lett:





Ha még több Diy ötlettel szeretnétek találkozni, kövessetek a Pinterest-en is.