A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Home Staging. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Home Staging. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 25., szerda

Bájos kis lakás - mini Home Staging Styling

Barátnőm egy éve költözött ebbe a kis lakásba, aminek a berendezésében segédkeztem annak idején, hogy minden elférjen, és funkcióját is betöltse. A színvilág teljesen az Ő ízlésvilága, aminek a végeredménye egy igazán szép kis otthon lett.

Mivel szeretnék minél több gyakorlatot szerezni a lakások dekorálásában és előnyös fotózásában, így rávettem, hogy had garázdálkodjak egy kicsit nála.

Megkértem, hogy készítsen fotókat az otthonáról, mintha meg szeretné hirdetni, vagy megmutatni valakinek. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy Ő legyen az előtte képek készítője, mert olvastam olyan kommenteket más hasonló Home Staging oldalakon, hogy az előtte fotók szándékosan elrontottak. Ha megnéztek sok ingatlan hirdetést, akkor láthatjátok, hogy javarészt valóban ilyen ( megjegyezném, hogy barátnőm fotói egész jól sikerültek) , vagy még rosszabb fényképekkel mutatják be az ingatlanokat. Van amelyik homályos, sötét, és "dőlnek" a falak, azaz a függőleges vonalak nem függőlegesek. Én is ugyan így fotóztam addig, amíg el nem végeztem egy lakásfotós workshop-ot.

Az egyik fő mondat a Home Staging tanfolyamon, hogy az a fotó, amelyiken nincs szín, az halott fotó. Mindamellett, hogy nagyon barátságos és kellemes hangulatot áraszt barátnőm lakása, ha ezt valóban meg szerettük volna hirdetni, akkor túlzottan semlegesek és egyhangúak a színek ahhoz, hogy kiemelkedjen a sok ezer ajánlat közül. Ezért az ott lévő és a szekrényben eldugott, valamint az általam hozott anyagokból csempésztem egy kis színt az enteriőrbe. A sok orchidea pedig ott lapult az ablakpárkányán, ahol ugyan remekül érzik magukat a virágok, csak mi nem tudtunk gyönyörködni bennük. Hát elő velük :)

Sok mindent nem kellett tennem, mivel alapvetően minden olyan el van pakolva, aminek nem kell, hogy látszódjon a képen. A Home Staging nem csak egy kis dekorálás, és fotó készítésből áll, de ebben az esetben csak ennyi történt.

Nézzétek meg az előtte- utána fotókat. Szerintetek melyikkel tudnánk több érdeklődőt vonzani? 














Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.



2016. november 14., hétfő

Az ideális falszín lakáseladásnál - Home Staging

Magyarországon a legtöbben úgy gondolják, hogy nem érdemes festésre költeni ingatlaneladás előtt, hiszen majd az új tulajdonos kifest. Ez igaz is, ha egy olyan lakásról van szó, ami erős felújítást igényel, és az adott állapotban akarják a piacra dobni. Abban az esetben azonban, ha az értékesítésre szánt otthonunk jó állapotban van, de a falak helyenként már koszosak, vagy sérültek, akkor bizony javasolt a munka elvégzése, ha van rá mód.

Az autóknál ez valahogy a legtöbbünknél természetes, hogy amikor meghirdetjük, akkor kipucoljuk kívül-belül, hogy a lehető legszebb legyen. Ingatlan esetében ez sokkal nagyobb macera, ezért is óckodnak tőle sokan. De jóval nagyobb értékről van szó, mint egy autó eladása.

Akkor van a legnagyobb esélyünk a gyors eladásra, ha minél nagyobb célközönségnek tetszik a házunk. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha semleges, lágyabb színekben pompáznak a falak, mivel az erős tónusok kevesebb ember tetszését fogják elnyerni. Persze itt jöhetne a válasz, hogy mindegy milyen színű, majd átfestik. Az igazság az, hogy aki jó állapotú ingatlant keres, az beköltözhető otthont akar, nem pedig feladatokat szeretne vásárolni. Az neki ugyan olyan macera, mint a jelenlegi tulajdonosnak, így ha talál olyan ingatlant a kínálatban, ami tetszik, és azonnal költözhető, akkor nagy valószínűséggel azt fogja választani.

A másik ok, amiért ajánlatos eltüntetni az erős színeket, az pedig az első benyomás. Ha a vevőjelöltünk nem rajong mondjuk a bordó falért, de ezzel találkozik, akkor valószínűleg azok közé fog tartozni, aki nem tudja elképzelni a látvány alapján, hogy milyen lenne ugyan az a szoba fehérben.

Ha komolyan gondoljuk a lakás eladást, akkor érdemes a Home Staging szabályait alkalmazni, a siker érdekében.


Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnétek még több lakáseladási ötlettel találkozni, akkor kövessetek a Pinterest-en

2016. szeptember 4., vasárnap

Ingatlan felkészítés eladásra - Szagmentes otthon

Már írtam egy korábbi bejegyzésben Itt, hogy milyen apró praktikákat tehetünk meg azért, hogy a lakásunkra mihamarabb vevőt találjunk. Egy kicsi, de annál fontosabb dolgot azonban kihagytam,

Szagmentes otthon

The Best Tips For Selling a Home Including Making Sure All Bad Odors Are Removed http://www.maxrealestateexposure.com/tips-for-selling-a-home/:
Forrás: Pinterest
Ha már ott tartunk, hogy akadt érdeklődő az eladó ingatlanunkra, és adott a személyes megtekintés időpontja, akkor nagyon fontos, hogy ne terjengjen semmi szag a lakásba. Lehetőleg ne előtte süssünk olajos dolgokat, mert az étel szag nem lesz vonzó a vevőnknek.

Ha állatokat tartunk bent, akkor is érdemes előtte alaposan kiszellőztetni, szagmentesíteni, mert aki az efféle szagokra érzékeny, attól szintén kapunk egy rossz pontot.

Lehet illatosítani valamivel, de azért azt javasolnám, hogy túlzásba ne vigyük, mert lehet, hogy olyan illattal árasztjuk el a házat, amit a vevőjelölt éppen nem kedvel. Egy friss virág elég lehet egy jól kiszellőztetett lakásban, vagy egy enyhe illatosító.


Ha így fogadjuk a tiszta, rendezett otthonunkban az érdeklődőt, akkor sokat tettünk az első benyomásért, és ha már ennyivel többet adtunk, mint más hasonló ingatlannal rendelkező, akkor jó esélyünk van a lakás értékesítésére.







2016. augusztus 25., csütörtök

Home Staging alapjai, avagy az ingatlanfelkészítés eladásra apró praktikái

A sikertelen ingatlan eladásnak számos oka lehet. Például lehetnek olyan hibák, melyeket éppen az ingatlaneladók követnek el.  

Adom, nem adom

-        Az ingatlan tulajdonosa árulja ugyan otthonát, de nem készült fel arra, hogy azt megvegyék. Ennek az az egyszerű oka, hogy nem tud hova menni, így visszalép az eladástól, vagy a vevő lép vissza, mert döntésképtelen a tulajdonos. Ha elkezdem hirdetni a lakásomat, akkor akár már holnap is jelentkezhet rá valaki, hogy megvegye. Így fontos, hogy legyen forgatókönyvem a hogyan továbbra!

Csak pontosan kérem!

-       Több ingatlanosnál meghirdetik, és más árakat, más adatokat adnak meg. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden ingatlanközvetítőnél azonos paraméterek szerepeljenek az ingatlanról, mert csak így lesz hiteles.

Katt!

-       Alapvető hiba a sokszor pocsék, homályos, rossz szögből fotózott, sötét képek. De láttam már fejjel lefelé fordított képet is a hirdetéshez feltöltve. A képek adják az első benyomást az ingatlanról, és ha azok a lakás nem előnyös oldalát mutatják, akkor az a benyomás sem lesz pozitív. Lehetőleg nappali fénynél készüljenek a képek és ehhez alkalmas eszközzel. Lehet részleteket is kiemelni egy-egy szobából, de a tereket is meg kell mutatnunk a képeinken.



Mennyi az annyi?
-
Ha nem reális áron akarjuk az ingatlanunkat értékesíteni, akkor az, nem lesz vonzó a vevőknek. Rengeteg hirdetés közül lehet válogatni, és sok hasonló paraméterekkel rendelkező lakás vagy ház van a kínálatban, ezért nagyon fontos a megfelelő ár/értékarány meghatározása. Persze, ha mi valami többet adunk, mint az átlag, akkor lehetünk drágábbak, de a kiindulási alap akkor sem lehet a csillagos ég, hacsak nem van időnk kivárni azt a vevőt, aki megveszik drágán is.

Csillogjon, villogjon!

-        Az alapvető hibák közé tartozik, hogy már a hirdetés képein is látszik a rendetlenség, néha még a kosz is. Olvastam ugyan olyan kommentet egy ilyen témájú cikknél, hogy: „ Engem nem érdekel, ha kosz van, majd én kitakarítok, ha megveszem”. Lehet, van pár ember, aki így gondolkodik, de a többség nem. Ahogy a képeken is, úgy a személyes megtekintésnél is alap elvárás a makulátlan tisztaság, és rend (ez vonatkozik a kertre is csalási házak esetében) Mivel az előbbiekben már írtam, az első benyomás nagyon fontos. Sokszor már ott eldől, hogy lesz-e üzlet vagy nem. Ha eladóként nem is így gondoljuk, de mivel a vevők nagy része viszont így, ezért az ő fejükkel kell gondolkodnunk az eladásnál. Nekik tetsző dolgokat kell mutatnunk.

Alaprajz van? 

-       Egyre több hirdetésnél találkozok már alaprajzokkal, régebben ez nem így volt. Úgy látszik azért haladunk a jó irány felé. A vevők szeretik, mert a képek alapján nem tudják elképzelni, és sokszor nem is látszik a helyiségek elrendezése. Az alaprajz akkor jó, ha méretarányos, és pontos. Egy tervrajzról fotózott alaprajz, rossz minőségben sem megfelelő, van, hogy még nagyítva se látni belőle semmit.

Dobozoljunk!

-         Az utolsó, de annál nagyobb hiba, amivel találkozni lehet, az a túlzsúfolt lakás. Nekünk, ott élőknek lehet, hogy nem az, mert mi így szeretjük. A konyhában minden elérhető helyen van, a gyerekjátékok rendben vannak ugyan, de dugig van vele a nappali, a könyvespolc roskadozik sok könyvtől, a fürdőszobában kéznél van minden pipere, a hűtőn a sok mágnes és gyerekrajz. Az otthonunk tele van személyes dolgainkkal, képekkel, emléktárgyakkal. Ezek nekünk mind kedves dolgok, de a vevőknek nem azok, még akkor sem, ha cukik azok a képek.

Ha valaki lakást akar vásárolni, akkor a kereteihez mérten ugyan, de érzelmi alapon fog dönteni. A mi személyes tárgyaink miatt, nem fogja érezni, hogy ez az ő otthona lesz. A zsúfoltság miatt, pedig a térérzete is kisebb lesz, mint a valóság. Ha már úgyis rákészültünk a költözésre, akkor tessék elkezdeni dobozolni. Minden olyan dolgot, amit nem használunk nap, mint nap. Tudom, hogy például a gyerekjátékokat nem lehet kipucolni a lakásból, mert az háborúhoz vezetne, de a fotó erejéig legalább tegyük el őket szem elől.

Ha a fentieket betartjuk és alkalmazzuk, már sokat tettünk az eladás érdekében. Aki azonban biztosra akar menni, annak még vannak lehetőségei, nem is kevés, de ezt egy másik bejegyzésben olvashatjátok, ez már így is hosszúra sikeredett. 



Ha még több lakberendezési ötlettel szeretnétek találkozni, akkor kövessetek a facebook-on is.


2016. augusztus 21., vasárnap

Eladó a lakásom! – Ingatlanhirdetések kritikus szemmel

Mielőtt a Home Staging- ről írnék, egy kis előzményismertetéssel kezdeném, hogy miért kezdett el érdekelni ez a téma.
Jó 4 éve rendszeres látogatója vagyok a különböző ingatlanhirdetési portáloknak, mivel én is keresem álmaim otthonát.  Még mielőtt bármit is hallottam volna a Home Staging-ről, (igaz szakmámból kifolyólag van némi rálátásom az ingatlan bizniszre) magamban morogtam, hogy lehet ilyen ingatlan hirdetéseket feltenni? Több dolog is zavart.

Most akkor mekkora?

Az egyik általános hiba, amit elkövetnek a hirdetők (tulajdonos vagy ingatlanközvetítő), hogy pontatlan adatokat adnak meg a hirdetésekben. Ez anélkül is feltűnt, hogy ismerném az ingatlant, hiszen az egyik hirdetésben az szerepel, hogy 150 nm az épület, 1500 nm telekkel, a másik hirdetésben ugyan az az ingatlan már 180 nm-ről ír, egy 1650 nm-es telekkel.  Az eltérő árakról nem is beszélve. Ez vonzó lehet bárki számára? Szerintem nem.

A másik dolog, ami nyomot hagyott bennem a ház, lakás rossz képének mutatása. Konkrét példáim:

Szegény WC

Egy viszonylag új építésű ingatlan hirdetésében láttam a következő képet. A fürdőszobában a wc-re egy cetli volt ragasztva a következő felirattal „Nem működik”. Ez az ingatlan legalább 3 évig hirdetve volt, és ez az ominózus kép végig ott csúfoskodott. Gondolom időközben működőképessé vált az a szegény wc, de valamiért nem tartották fontosnak új képet készíteni róla. Bár én ezt a cetlit már eleve nem fotóztam volna le.

Hegyekben a mosatlan

A többi olyan fotó, ami szerintem és a Home Staging szerint sem való az ingatlan hirdetésekbe, azok a képek, melyeken az elsődleges, ami feltűnik, az a rendetlenség és a kosz. Nem egyszer láttam olyan konyhát, melyben a mosatlan hegyekben hevert. A fürdőszobában a szárítón a melltartó vagy az alsónadrág lógott. A ház falához bontott ablakok voltak támasztva, derékig ért a gaz a kertben és még sorolhatnám.
Hasonló témában olvastam olyan kommenteket is, hogy mit érdekel minket a kosz, majd az új tulajdonos kitakarít. Aki a kosz és káosz mögött látja a lehetőséget, annak szerencséje van, mert az emberek azon kevés százalékához tartozik, akik lelki szemeik előtt már látják a saját berendezett otthonukat, de többség nem rendelkezik ezzel a képességgel. A későbbiekben még konkrétabban írok erről a témáról.

Találkoztam ellenpéldákkal is, amikor felfigyeltem egy ingatlanra, hogy ez valami más. Ezek a képek úgy néznek ki, mintha egy magazinba fotózták volna őket - De szuper lakás- Ez volt az első benyomásom.

A negatív minták, és a magazinfotós képek láttán jutottam el oda, hogy a hirdetések többségével valami nincs rendben, és hogy más út is vezet az ingatlan eladáshoz!

Ha még több lakberendezési ötlettel szeretnétek találkozni, akkor kövessetek a facebook-on is.

2016. augusztus 20., szombat

Ha 1 hónapja hirdetik az eladó ingatlant, akkor az már régóta van a piacon! Hogyan? Hol van Ilyen?

Nem sok időm van tévét nézni a két kis gyerkőcöm miatt, de még az első terhességem előtt és alatt még volt valamennyi.

Olyan csatornákon „lógtam”, melyeken külföldi lakberendezési vagy ingatlannal foglalkozó műsorok mennek, ezek többnyire valóságshow-k (varietié). Több kedvencem is lett közülük, például az „Álomotthon” és a „Venni vagy nem venni” az Ikrekkel (Jonathan és Drew Scott) vagy az „Eladhatatlanok”

Álomotthon

Az „Álomotthon”-ban láttam először azt, hogy ha már egy hónapja a piacon van egy ingatlan, akkor az már soknak számít, így van esély alkudni. Na ezen jókat nevettünk a párommal, hogy ezek miről beszélnek? Nálunk hónapokig, sőt évekig hirdetik az ingatlanokat. Biztos kiakadnának az ikrek, ha Magyarországon ingatlanoznának.

Na de, hogy is működik ez náluk?

A „Venni vagy nem venni” című műsorban pároknak segítenek a meglévő házukat jó áron eladni és egy új otthont keresni.  A Scott testvérek meggyőzik a tulajdonosokat, hogy az eladni kívánt ingatlant készítsék fel az eladásra, jelen esetben költsenek rá egy adott összeget, mert a ráfordított összeg többszörösen megtérül az eladásnál.

De ami a legfontosabb, hogy ezáltal hamar el tudják adni az ingatlant.

-         Persze most biztos jönnének a megszokott kérdések, hogy „Miből költsek az ingatlanra?”, meg, hogy „Miért költenék rá, hiszen el akarom adni, majd az új tulajdonos a saját ízlése szerint alakítja”. Ezek jogos kérdésnek látszanak, ezt a témát is ki fogom vesézni.


Szóval a végeredmény az lesz, hogy a meglévő házuk úgy néz ki, mint egy lakberendezési magazinban lévő otthon, és persze hamar ajánlatot is tesznek rá, és valóban megtérül a ráfordított összeg. ( Persze ez „csak” egy műsor, de higgyétek el, a valóságban is így van)

A másik műsor, az „Eladhatatlanok” (itt találkoztam először a Home Staging kifejezéssel) pedig konkrétan arról szól, hogy a régóta hirdetett ingatlanokat megvizsgálják, hogy vajon miért nem sikerül eladni.

Ezekről a lakásokról az első benyomás szinte mindig ugyan az: lehangolóak, túlzsúfoltak, és a dizájnt illetően idejét múltak. Aztán jönnek a mentő ötletek a szakértőktől, és akár egészen kicsi ráfordítással is piacképes ingatlant varázsolnak belőlük. A titok pedig az, hogy megmutatják a vevőknek a lakásban rejlő lehetőségeket, hogy az ingatlanba belépve el tudja képzelni, hogy ez lesz az ő új otthona.

Home Staging

Már említettem, hogy ebben a műsorban hallottam először a Home Staging-ről. Rá is kerestem az interneten (ennek már két éve), hogy mi lehet ez pontosan, és láss csodát kis hazánkban is vannak Home Staging szakértők. Igaz még akkor talán gyerek cipőben járt a dolog, de mára már egyre elterjedtebb, és persze a lényeg, hogy működik nálunk is!

A számomra leghitelesebb ilyen szakértő oldalán meg is találtam annak az ingatlannak a képeit, amire anno felfigyeltem (az előző bejegyzésben leírt „magazinfotós” képek Itt). Itt érett meg bennem a gondolat, hogy ezzel érdemes foglalkozni, mert én magam is elcsábultam a képek láttán, és mint kiderült ez egy tudatos ingatlanfelkészítés volt eladásra.

Ha még több lakberendezési ötlettel szeretnétek találkozni, akkor kövessetek a facebook-on is.