2018. október 18., csütörtök

Lámpás felújítás

Mondhatnám, hogy régi lámpás felújítása, de nem az, mert alig fél éve kaptam. Ennek ellenére a kinti viszonyokat kevésbé bírta és rozsdafoltok jelentek meg rajta, na meg mondjuk elég koszos is lett.




Mivel már közeleg a "nyakunkon a karácsony" időszak, én is elkezdtem gyűjteni az ötleteket, hogy az idén milyen dekorációt készítsek az ádventi időszakra.

A lakás szűkössége miatt, most leginkább kinti dekorációban gondolkodom, és oda szeretném ezeket a lámpásokat is felhasználni.

Az alapos tisztítás után már jöhetett is a spray festék.  Ezúttal fehér zománcfestéket vettem (Pinty Plus) erre a fém felületre, bízva abban, hogy a rozsdafoltok nem ütnek majd át.




A fújás maga gyorsan ment, és ennek a festéknek is nagyon gyors a száradási ideje, kb 15 perc. 
A felület pedig szép egyenletes fehér lett. Annyi hiányzik a tökéletes végeredményhez, hogy a belső sarkokat nem tudtam tökéletesen lefújni, de kevésbé látszik, úgyhogy csalódottságra nem adott okot. 





Most már jöhetnek bele a gyertyák, égősorok. Majd, ha összeállt a komplett látvány, akkor jelentkezem a képekkel. 
Addig is, aki saját maga készíti el a karácsonyi dekorációkat, annak örömteli készülődést kívánok :)

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.


2018. szeptember 22., szombat

Már a kenyértartót is kispéciztem magamnak - megint egy kis Ikea Hack

Ma ismét megnyitottam a blogomat, és leporoltam a pókhálókat róla.... jól elhanyagoltam a kis árvámat. Miről másról is szólhatna a mostani bejegyzés, mint egy kis festésről. Most a sötétbarna kenyértartót vettem kezelésbe, mert ezzel a színnel már egy ideje köszönő viszonyban sem vagyok. Volt idő, hogy szerettem ezt az árnyalatot, de manapság, ha fáról van szó, akkor a natúr, vagy valami szürke koptatott hatású felület dobogtatja meg a szívemet.



Szóval akadt itt ez a kenyértartó, amit vagy 10 éve vettem az Ikeában. Volt rajta némi használatból eredendő kopás, de alapjáraton csak simán nem tetszett már ebben az állapotában. Gondolatban már régen nekiestem, de a megvalósításnak most jött el az ideje.....most, hogy kint kicsit zordabb lett az időjárás.



Mivel ennek a konyhában volt a helye, időnként egészen közel a tűzhelyhez, így a rendszeres tisztítás ellenére kőkeményen olajos volt a felülete. Az alapos tiszításnak itt tényleg alaposnak kellett lennie, mert különben lepergne a festék. 

Volt itthon maradék lignocolor spanish grau festékem, amit egy alapos felkeverés után mindenféle alapozó és csiszoló használata nélkül csak simán felkentem a felületre. Mindezt két rétegben. 

A képen azért elég jól látszik, hogy az első réteg is milyen jól fed már, de egy két helyen nem kentem annyi festéket, így került rá a második réteg is. 



Ez a cucc nagyon gyorsan szárad, úgyhogy az egész festési folyamat a száradási idővel együtt kb másfél óra lehetett. 

Amikor első alkalommal kipróbáltam a lignocolort, szomorúan tapasztaltam, hogy hát ez is foltos lesz, mint a többi........DE NEM!!!! Csak amíg teljesen megszárad. Szóval az ilyen foltoktól ne ijedjetek meg, el fog tűnni!!!


A felület véglegesítésére vaxot használtam ( szintén lignocolor). Felvitelére a gyerekektől megörökölt pelenka anyagot szoktam használni. 


A csemetéim is lelkesen akartak segíteni festeni, amit nekem sikerült nagy erőkkel megakadályoznom, de a waxolásba beszálhattak :) Igaz addigra csak a legkisebbemnek maradt meg a munkakedve. 


A végeredmény pedig ismét tetszik :) Remélem nektek is!








Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.









2018. június 21., csütörtök

Klasszikusan elegáns otthon sötét színekkel

Már említettem, hogy benne vagyok egy lakásprojektben, ami már a finishben van. Most végre volt lehetőségem pár fényképet készíteni a lakásról, így itt az ideje, hogy hosszabb szünet után ismét írjak egy bejegyzést a blogomra.


Az alap koncepció az volt, hogy klasszikus stílusban készüljenek el a lakás terei, de mindezt úgy, hogy nagyon elegáns, de mégis fiatalos legyen, valamint 10 év múlva se menjen ki a divatból. A Tulajdonos kedves ismerősöm, akinek se ideje, se energiája nem volt ezzel foglalkozni, így mondhatni szabad kezet kaptam a megvalósításhoz úgy, hogy mindvégig az Ő igényeit, és stílusát követtem.

A sötét színeket én is nagyon kedvelem addig a pontig, amíg az otthonos hatást kelt, így nem esett nehezemre a megrendelő igényeit követni és teljesíteni ezzel a színvilággal. Szőnyegek külön kérésre nincsenek a szobákban és a nappaliban sem, de úgy gondolom ennek ellenére sikerült barátságos megjelenést összehozni.


Eddig elég nagy sikert aratott a végeredmény, remélem továbbra is élvezni fogják ezt az otthont.

A konyha és az étkező:










A nappali:






A lépcső, az emletei folyosó és szobák:

A lépcső korlátot pont ma kezdék el szerelni, remélem még lesz lehetőségem azt is lefotózni.







 Itt az ágyfejvég még hiányzik, oda az éjjeli szekrényeknek megfelelő tölgy hátfal készül




Minden percét élveztem, számomra igazi "álommunka" volt, és remélem lesz még ilyenre lehetőségem. Valamint mindenkinek ilyen megrendelőt kívánok, mint amilyen nekem volt, így teljes a kép!



A fotók saját szerzeményeim, így annak másolása csak engedéllyel lehetséges.

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.