2016. november 7., hétfő

A kis sámli is sorra került - bútorfestés Diy

Van egy kis sámlink, ami igen régi, úgy tudtam, hogy 73 éves, de az új információm szerint 80-90 éves lehet. A gyerekeim használják leginkább, amikor a cipőjüket adom fel rájuk.


Koránál fogva pergett le róla a festék. Nekem nem volt kérdés, hogy ezt át kell festeni, de mivel ez a Párom ereklyéje, neki úgy tetszett, ahogy van. Ezért fogtam bele az antikolásba, hogy mire erre kerül a sor, már ügyes legyek, és ne rontsam el. Egy hokedlivel kezdtem, melyről itt olvashattok.

A munkafolyamatot nem is írom le ide, mert ott megtaláljátok. Itt is annyi lett a változtatás, mint a fa doboz festésénél, hogy csak egy rétegben vittem fel a fehér festéket, mivel úgyis visszacsiszoltam, így elég volt ennyi.

A nagy kapkodásban viszont elfelejtettem a folyamatokat végig fotózni, de azért illusztrálom valahogy.

A kiindulási állapot:





A csiszolásnál itt sem szedtem le teljesen a festéket, mert még talán most is azt csinálnám, csak ott, ahol pergett le a régi anyag.


Alapozásnak itt is a pasztát használtam, mivel régi felületről van szó, igen csak elkelt a javítani való apróbb sérülés. A nagyok persze megmaradtak, de ez pont attól patinás. 


A fekete, vagy inkább sötét szürke felületről már nem csináltam fotót, de ugyan olyan lett, mint a hokedlinél.


Aztán jött egy réteg fehér festék és a csiszolás, majd a lakkozás. A végeredmény pedig itt látható:




A családi kritikusaim nagyon elégedettek lettek az eredménnyel, olyannyira, hogy rögtön birtokba is vette a legkisebb gyerkőcöm :)


Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnétek még több lakberendezési ötlettel találkozni, akkor kövessetek a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.

2016. november 3., csütörtök

Bortartó fadoboz átalakulása - Diy

Két hete nagy spájz takarításban voltam a Nővéremnél. Amit lehetett kiszelektáltunk, mert dugig volt a kamra. Találtam ott egy bortartó fa ajándékdobozt. Semmi tervük nem volt vele, csak szokás szerint nem dobták ki, mert hátha jó lesz valamire. Hát jó is lett nekem :)

Haza is hoztam, és elkezdtem keresni az ötleteket, hogy mire is fogom ezt használni. A fürdőben találtam meg az ideális helyét, mivel szekrényem nincs a piperéknek, csak egy parapet fal, amire pakolunk. Se nem esztétikus, se nem praktikus a takarításnál az a sok kozmetikai cucc, ami nálunk van. Így viszont jobban fest a dolog:


A ládika festését szinte ugyan úgy végeztem, mint nemrég a hokedlijét, amit itt olvashattok. Annyit azért módosítottam rajta, hogy a fehér festék csak egy rétegben került fel, mivel úgyis vissza csiszolom, így nem kell tökéletesen fednie. Mivel lakkozva van a felület, így bízom benne, hogy a párát bírni fogja.

Kiindulási állapot:


Alapozás után:


Alsó fekete réteg festése:


Egy réteg fehér szín felhordva:


Csiszolás és lakkozás utáni állapot:


Na és hát ilyen volt előtte: 


Ilyen pedig utána. Azért valami szín hiányzott a sok fehér mellől, így egy kis virággal feldobtam a látványt.  


Igazán kis munkával és kis befektetéssel nagy örömöt tudtam szerezni magamnak :)

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnétek még több inspirációval találkozni, akkor kövessetek a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.

2016. október 23., vasárnap

Palack dekoráció- Diy

A keresztlányom iskolájában az a szokás, hogy november elején egy falubeli rendezvény keretében kézzel készített, többnyire már karácsonyi dísztárgyakat árusítanak, és így gyarapítják az osztálypénzüket. Mivel én vagyok a "kreanagynéni", így be szoktam szállni az ilyen munkálatokba.

Kinéztem már korábban palackból készült dekorációkat, igaz azok nem ünnepi díszek voltak, csak mindenféle jópofa hétköznapi ötlet, de inspirációnak elég volt ennyi is.



Mivel rohamosan közeledett a vásár időpontja, nekem meg akadt egy viszonylag szabad estém, így neki is álltam a csináld magad projektnek. Anyagbeszerző körútra nem volt alkalmam elmenni, úgyhogy kizárólag az itthon talált cuccokból alkothattam valamit.

Segítségnek áthívtam Anyukámat. mert hát neki arany keze van, és az ilyenkor jól jön.

Hat darab egyforma palackom volt, ebből négyet dekoráltam ki, mert annyi garnitúraként is jól mutat.


Alapanyag hiányában most kizárólag a kötéllel való betekerést választhattam. Ennek úgy fogtam neki, hogy kétoldali ragasztócsíkokat tettem az üvegekre hosszában. Először csak az alsó részére, mivel a tekerésnél a nyakát fogtam. 


Összeszedtem mindenféle karácsonyi, meg egyéb maradék anyagokat, amit itthon találtam, és nekiláttam a díszítésnek. 


Ebből a natúr kötöző anyagból készítettem virágot, majd beszórtam csillámporral. Volt egy rövid, de annál csillogósabb szalagom, amiből Anyukám készített két rózsafejet. Na ez nekem nem ment volna, de biztos voltam benne, hogy neki sikerülni fog. Gyönyörű is lett. 

Elővettem pár karácsonyfadíszt is, kis fa fenyő-, csengő-, valamint rénszarvas formát, rafiából csináltam pom-pom-ot, azt is beszórtam csillámmal, majd nekiláttam összerakni valamit. Először csak kevés dolgot ragasztottam mindegyikre, de valahogy úgy érezem, hogy ez még kevés. karácsonyról lévén szó, itt nem érvényes a kevesebb néha több elmélet, ilyenkor a túlzások is beleférnek úgy gondolom. Így még rápakoltam ezt-azt és a végére összeállt az egész. 




Nekem annyira tetszik, hogy szívem szerint megtartanám, de inkább csinálok majd magamnak is, mert az Ígéret, az Ígéret. 

Mint kiderült az SZMK anyukának annyira tetszett, hogy rendelt még többet és többet. :) 

Ha még több karácsonyi dekorációs ötlettel szeretnétek találkozni, akkor kövessetek a Pinterest-en is.